2016. május 2., hétfő

Nyargalásom története II. - Első félmaratonom margójára

Tegnap végre sor került a nagyerdei félmaratonra, ahol egy 4 hetes felkészülés után én is teljesítettem a távot. Bő egy hónappal ezelőtt itt már olvashattátok, hogy milyen előzményekkel vágtam neki a Rotaryn a negyedmaratonnak, így most attól a ponttól folytatom a mesét. J

Nagyon elégedett voltam az akkori 1 órán belüli 10 km-es időmmel, de éreztem, hogy több van még bennem. Elkezdtem olvasgatni a neten, hogy milyen felkészültség szükséges a félmaratoni táv teljesítéséhez. Találtam egy edzéstervet, ami kifejezetten 10 km-es futókat készített fel a 21 km-es versenyre 4 hét alatt, és bár nagy jóindulattal lehetett még csak engem ekkor 10 km-es futónak nevezni (pontosan 2x teljesítettem életemben ezt a távot eddig a pontig), azért gondoltam egy merészet. Neveztem a május 1-i nagyerdei félmaratonra.

Kötelező szelfi az edzések előtt vagy után

Úgy voltam vele, hogy ha sikerül tartani az ütemtervet, akkor nagy baj nem lehet. Olykor előfordult persze némi csúszás, de egyetlen edzést és távot sem hagytam ki. Így volt olyan is, amikor 5 napon belül 42 km- futottam. Szerencsére a gondos orvosi tanácsoknak és a Forever termékeknek köszönhetően a felkészülésem sérülésmentes volt, nagyon jó kondiban éreztem magam végig. Soha nem küzdöttem izomlázzal sem, pedig a futóedzések mellett rendszeresen aerobikoztam is. Tervezek egy átfogóbb cikket írni arról, milyen táplálék-kiegészítők segítettek gyakorlatilag 3 hónap alatt a lehető legjobb formába kerülni. Érdekelne egy ilyen Titeket?

Na de most vissza a verseny napjához. Az égiek meghallgatták a kérésünket és gyönyörű, napos időre ébredtünk tegnap épp csak akkora széllel, ami barátja egy terepfutónak. Tényleg nem kívánhattunk volna jobbat, így reggel el is határoztam, hogy trikóban futok. Utólag ez szuper döntésnek bizonyult, mert tényleg nagyon felmelegedett az idő. 

Bajnokreggeli: zabkása mandulatejjel, chia maggal, Forever Ultra Lite fehérjével és sok-sok gyümölccsel

A rajt után néhány másodperccel még mosolygok

A 4 kör alatt teljesítendő táv során nyilván voltak holtpontok, összességében inkább fejben fáradtam el, mint testileg. Azt gondolom, hogy ez már akkora távolság, amire mentálisan is oda kell picit raknia magát az embernek. Hiába a jó edzettségi állapot, ha egy esés, egy korábbi versenyről maradt, rossz irányba terelő felirat vagy egy éppen előtted megforduló szervezőkocsi kizökkent a ritmusból, kínszenvedős kilométerek következhetnek. Úgyhogy sokat tanultam magamról ez alatt a két óra alatt! J Testileg teljesen jól bírtam az iramot, 10 km után néhány korty ARGI+ és víz bőven elegendő volt ahhoz, hogy semmim ne görcsöljön vagy húzódjon.

A cél előtti homokos kaptató tetejére leolvadt a mosoly

A célba érkezéskor kissé csalódott voltam, hiszen szerettem volna 2 óra 15 perc alatt beérkezni, de a szívem mélyén a 2 órán belüli idő volt a titkos vágyam. Tudtam, hogy ehhez azért sokat kell majd dolgozni, de az elmúlt hetek folyamatosan javuló kilométerátlagai alapján nem tartottam lehetetlennek. Azért büszke voltam arra, hogy sikerült befutni életem első félmaratonján és azzal nyugtattam magam, hogy érthető az eredmény, hiszen erdőben sosem futottam még, ahogy ilyen melegben sem, és azért a homokos kaptatók eléggé ki tudják venni az erőt az emberből.

Aztán a befutó után kiderült, hogy hosszabb volt a pálya, kb. 24 km-t futottunk, így a 2:14:32-es időm már egyáltalán nem töltött el csalódottsággal! Ami biztos, hogy a félmaratoni távot 2 órán belül teljesítettem, szóval irtó büszke és boldog vagyok!! J Azért fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy megszokott terepen, aszfalton, jobb körülmények között mire lennék képes, így biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó félmaratonom! J

Nagy a koncentráció a 3. kör végén :)

Célba érkezés után nagyon fontos a tápanyagok visszapótlása: ARGI+, FABX, Forever Ulra Lite fehérje és Aloe2go


A gondos nyújtásoknak és az Aloe Heat Lotion+MSM kombónak hála 1 nappal a verseny után is jól vagyok és nem sírom el magam a lépcső láttán. Az evéssel picit hadilábon állok, a mai mérlegelés szerint több mint 3 kg-mal vagyok kevesebb, min 1 hete, pedig higgyétek el, rengeteget ettem az elmúlt időszakban. Azért nem esem kétségbe, szerintem néhány nap pihi és minden helyreáll. Köszönöm, hogy velem tartottatok itt a blogon, vagy a felkészülés és a verseny során, ígérem, jelentkezem még futós bejegyzésekkel! J



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése